Kovács Réka vagyok — dúla, integrál szemléletű önismereti kísérő.
... és az életben még annyi más is...! A teljesség igénye nélkül: 3 lánygyermek Anyukája, Társ, Nő, Lánygyermek, Testvér, Barát... és Ember, aki szüntelenül igyekszik eljutni a legigazabb Önmagához... Még akkor is, ha ez sokszor szinte lehetetlennek tűnik.
Mert mit is jelent valójában önmagamnak lenni? Milyen az én legigazabb verzióm? Milyen az az ember, aki igazából vagyok? Hogyan lehet lebontani azt a sok réteget, amik a valaha átélt élmények, tapasztalatok, kapcsolatok hatására alakultak ki bennem? Le kell-e bontani ezeket egyáltalán, vagy elég csak megismerni és elfogadni, hogy ezek is a részeim, formáltak engem...?
Például a késztetést, hogy mindig figyeljem, hogy érzik magukat az emberek körülöttem, hogy ehhez igazíthassam a viselkedésemet. Vagy, hogy annak érdekében, hogy ne okozzak gondot másoknak, ne legyek sok, vagy átélhessem, hogy szeretnek, elfojtsam, vagy eltakarjam — még magam előtt is — a szükségleteimet és az érzéseimet — leginkább a dühömet... Vagy azt, hogy jobban érezzem magam egyedül, mint társaságban, mert akkor nem kell alkalmazkodnom senkihez és meghallom a saját belső hangomat.
Szóval, ki vagyok én mindezekkel együtt és ezek ellenére, vagy ezektől teljesen függetlenül...?
Ez csak néhány a rengeteg mintázat és működésmód közül, amit magamban hordozok. Több ezek közül már sokat formálódott bennem az elmúlt években. Van, amivel már egész jóban vagyok és csak ritkán tér vissza szorongás formájában és akad szép számmal olyan is, amivel még dolgom van.
Talán van olyan a fentiek közül, ami számodra is ismerős...
Persze lehet ezekre úgy is tekinteni, mint mélyebb, filozófiai kérdésekre, de számomra ezek nagyon is valósak és létfontosságúnak érzem, hogy válaszokat találjak rájuk, mert hatással vannak a mindennapjaimra, a kapcsolataimra, az életem minőségére.
Az elmúlt sok évnyi egyéni terápia és csoportfolyamatok, amelyekben részt vettem, sokkal tudatosabbá tettek a hétköznapjaimban. Talán ennek is köszönhető, hogy nagyon sok helyzetben vagyok képes tükörként tekinteni az emberekre, akik körülvesznek. Van, amibe jólesik belenézni és olyan is, amibe elsőre nagyon nem... De mindkét szembenézés nagyon fontos számomra, mert mélyen formál, közelebb visz a válaszokhoz. Megmutatja, ami másképp sötétben maradna, mert ilyen a vakfoltok természete. Egyedül nem tudjuk meglátni.
Persze rendkívül fontos az is, hogy különbséget tudjunk tenni tükör és tükör között, mert mindeközben projekciós felületei is vagyunk egymásnak. Ez a gondolatfolyam már messzire vezet... Azért hagyom itt mégis, mert talán benned is elindít valamit...
A hivatásomhoz vezető utam állomásairól...
A pszichológia iránti érdeklődésem nagyon régi gyökerű: már kamaszként is nagyon érdekeltek az emberek, szerettem hallgatni a történeteiket, és sokszor kaptam azt a visszajelzést első találkozásokkor is akár — akkor még szinte idegenektől is —, hogy olyan dolgokat is nagyon könnyen osztanak meg velem, amiket másoknak nem szívesen mondanak el, könnyen megnyíltak nekem. Ezt jelnek vettem, bár végül először a Tanítóképző Főiskolát végeztem el, de a pszichológia ott is a kedvenc tárgyaim közé tartozott. Eközben babysitterkedtem egy családnál, először még egy, aztán időközben 3 gyerek mellett 13 évig, ami nagyon fontos szakasza volt az életemnek és a mai napig szoros a kapcsolatom velük.
Aztán nagyjából tizennégy évvel ezelőtt, amikor megismertem a Társamat, együtt iratkoztunk be az Integrál Akadémiára, mert nagyon vonzott mindkettőnket az a szemlélet, amelyben egyszerre van jelen a pszichológia, az önismeret és a spiritualitás.
Az a három év hihetetlenül sokat adott közösségben, barátságokban, belső tapasztalásokban és önismereti szempontból is nagyon transzformatív évek voltak! Nem utolsósorban azért is, mert ezekben az években váltam Anyává is. Ekkor született meg két közös kislányunk, akiknek rögtön lett egy 7 éves nővérük is, a Társam nagylánya, akit sajátomként szerettem már akkor is és azóta is.
A dúlaság akkor került a térképemre, amikor az első kislányunkkal várandósan és a szülés alatt is egy dúla barátnőm kísért minket. Tudatos, közösen meghozott döntés volt, hogy mindkét gyermekünk otthon született. Mindkét esemény életem legnagyobb, legszebb beavatásélménye lett. Ekkor éreztem meg azt is, mennyire szeretnék egyszer én is ott lenni a családok mellett ezekben a nagy jelentőségű pillanatokban. Így kezdtem el a dúlaképzést 2018-ban.
Ezután elvégeztem még néhány további képzést is, amik szintén nagyon sokat adtak tapasztalatban és tudásban egyaránt. Azóta is folyamatosan képzem magam, egyrészt azért, mert rengeteg érdekes és értékes tudás van ezen a területen, amikkel nagyon szeretném szélesíteni a látókörömet. Másrészt azért, mert nagyon komolyan veszem a hivatásomban, hogy ha egy pillanatra is felmerül bennem, hogy a kompetenciám határait súrolja egy adott helyzet, vagy probléma, amivel megkeresnek, akkor rögtön jelzem ezt a kliensnek és továbbirányítom valaki olyanhoz, aki kompetens az adott dologban és megbízom benne, hogy jó kezekben lesz nála.
Továbbá folyamatosan járom a saját önismereti utamat is, ami szintén nagyon sokat hozzáad ahhoz is, ahogy jelen tudok lenni mások számára.